Riport

– Azért feslettnek nem lehet mondani – károgott a mikrofonba a feketeblúzos.

 Festett haja végét ujjai közé fogta és csavargatni kezdte.

– Az egész akkor kezdődött, mikor apám kizavart a zuhogó esőben a földünkre szántani. Éppen a templomból jött. Nem, nem az esővíztől ázott el annyira.

 Néhány horkantást hallatott. Nevetésnek szánta.

– Biztos a pappal ittak egy keveset. A mi plebánosunk egy szadista volt. Bottal verte a hittanra érkező gyerekeket, ha késtek. Szóval ott, a telken, szétázott ruhában, kibomlott hajjal tudtam meg, mi az a gyűlölet.

 Szavai most keményen, de érzelemmentesen koppantak. Tényszerűen sorolta:

– Mivel a tehén nem volt hajlandó kimozdulni az istállóból, apám engem fogott be a hámba. Vagy két lépést, ha húztam, ő meg ostorral nógatott.

 Rövid időre elmerengett.

Majd folytatta:

– Puszta kézzel estem neki. Körmömet a szemébe vájtam. Üvöltött, én meg addig csapdostam a fejit a vashoz, míg el nem hallgatott. A vérét szétvitte az eső. Azon a helyen, ahol megöltem, azóta nem nő se fű, se gaz. Kigyilkolta a termést.

 Loboncát hátradobta.

 – Rég volt, mégis sokat foglalkozom vele. Elképzelem, hogy valami csúnyább halált kellett volna találnom. De hát – vonta meg a vállát, – ott gyorsan kellett döntenem.

Élesen rámnézett.

– Tudja, ez volt a kezdet. Aztán már nem volt megállás. Elmosódott rajtam minden, elvadultam. Valami ijesztőt érzek magamban.

 Se nevetni, se sírni nem tudott.

 Áldatlan állapot.